11.fejezet-Fogságban

Ez lehetetlen. Nem lehet hogy Ő az. De akármennyire is ki akartam rázni a fejemből ezt a rémálmot, nem sikerült, mert mikor kinyitottam a szemem ugyanúgy ott volt.
-Szia szépségem. Most mi ketten elmegyünk, mert szorít az idő- suttogta majd a hátára kapott és kiugrott az ablakon. Csak futottunk, futottunk. Próbáltam lefejteni a kezemet a nyakáról, de a keze vasmarokként kulcsolódott a karomra. Ha meg a lábamat leteszem, azt meg én bánom meg. Már nem is figyeltem hogy hol vagyok. Most van igazán végem. Hiányzik Seth, a szerelemem, Alice, a csodabogár. Nem is volt alkalmam elmondani nekik hogy mennyire szeretem őket. És ezt bántam az egészben a legjobban. Ó, pedig hogy szeretem őket. Sosem hittem hogy ilyet mondok róluk, de ők lettek a családom. Ha azt mondják anya, egyből Esme jutott eszembe. Ha azt mondják, testvérek, akkor Alice, Jasper, Emmett, és a többiek jutottak az eszembe. Ők betöltötték a szívembe azt a hatalmas űrt, amit az igaz családom elvesztése okozott. Megálltunk. A semmi közepén volt egy faház, oda indultunk be. Már messziről éreztem, hogy mindegyik vámpír. Messziről bűzlöttek az embervértől. Próbáltam erősnek mutatkozni. Mikor beléptünk négy vámpír surrant elém, és úgy méregettek mintha valami eladásra bocsátott tárgy lennék. Aztán megszólalt az egyik:
-Hmm….nem hazudtál mikor azt mondtad hogy kívánatos. Először mutatkozzunk be.
-Én Peter vagyok a vezető- mondta az aki elhozott ide.
-Tudjátok mit? Nagyon nem érdekel hogy kik vagytok. Részemről ennyi- mondtam és már meg is bántam. Akkora pofont kaptam Peter-től, hogy éreztem a vér ízét a számban. Majd leütött, mondván így kellemesebb társaság vagyok.
***
Mikor kinyitottam a szemem, sötétséget láttam. Meg próbáltam felülni, de az egész testem nem engedelmeskedett. Annyira fájt mindenem hogy nem bírtam megmozdulni. Rájöttem hogy akkor nem túl szépen lette ide behozva. Nagy nehezen felültem. Körbe néztem a szobában. A fény csak egy kis ablakból jött be. Az ajtó helyett rács volt. Ez valami cella akar lenni. Semmi nem volt benn, csak a nagy sötétség. Akkor megláttam valamit. Inkább valakit. Felsikoltottam úgy megijedtem. A sarokban ült valaki. Azt egyből tudtam hogy vámpír. Az arcát nem láttam. Aztán meghallottam:
-Ne félj én nem közéjük való vagyok- mondta de még mindig nem mozdult. Meg akartam szólalni, de nem jött ki hang a torkomon.
-Miért vagy te is itt?- kérdeztem tőle.
-Apám nem szereti ha fellázadok ellene- mondta majd odajött elém. Láttam hogy a szemei feketék a szomjúságtól. Vállig érő fekete haja van, és az arcformája hasonlít Jacob-éra. Úgy 17-18 évesnek saccoltam. Nem tudtam kivenni hogy nomád-e, vagy vegetáriánus mert a szemei még mindig feketék voltak a szomjtól. Aztán kinyújtotta a kezét és megvizsgálta az enyémet.
-Látom apám többször megtalált- mondta szomorúan. Tehát Peter az apja.
-Hát nem voltak túl kellemesek a találkozások- mondtam.
-Azt látom. Mi a neved?- kérdezte.
-Sam.- mondtam és egy pillanatra a családom jutott eszembe. A torkom elszorult és a könnyeim megindultak. Miért pont engem szemelt ki Peter? Miért kell mindent tönkretennie? Annyira elegem van az életemből. Annyira meg akarok halni. Talán megkérem őket, hogy tépjenek szét és égessenek el. Talán.
-Te sem vagy a legjobb állapotban- mondtam neki utalva a szemére. Arca egy percre elszomorodott, majd dühbe torzult.
-Hát igen. Nem engednek vadászni- mondta.
-Az már kínzás. De miért ilyenek veled? Hisz te gondolom csak a fia vagy nem?- kérdeztem.
-De. Csak tudod apám öntörvényű. Azt akartam hogy hagyjon téged békén, de azt mondta te jó szórakozás vagy számára. Ezért bezárt mert neki estem.- mondta majd elmosolyodott.
-Értem. –mondtam. A kezem még mindig sajogott. Akkor jutott eszembe hogy meg sem kérdeztem a nevét.
-És mi a neved?- kérdeztem.
-Tom- mondta majd elkomorult az arca és visszaült a sarokba. Remélem nem bántottam nagyon meg. Hallottam a kulcscsörgést. A rács irányába néztem és megláttam Peter-t. Behúzódtam a sarokba. Odajött hozzám majd leguggolt elém. Kéjesen megnyalta a száját és rám nézett:
-Tudod veled más téren is jól elennék- mondta majd felnevetett. Elképedtem. Ha csak egyszer is hozzám már érni, én esküszöm hogy megölöm. Hiába van erőfölényben, meghal ha hozzám fog nyúlni. Ekkor lefogta a két kezem. Hiába próbáltam kiszabadítani nagyon nagy ereje volt. Jéghideg ajkait rányomta az enyémre. Ajkai követelőzők voltak. Ekkor fogtam, és felhúztam a térdem, és a büszkeségébe térdeltem. Először felordított, majd a nyakamnál fogva felemelt. Alig kaptam levegőt de nem engedett a szorításból. Majd elkezdett ordítozni:
-Itt hibáztad el kislány. Olyan kínokat fogsz átélni hogy azt kívánod bárcsak vissza csókoltál volna. De már nem fogsz érdekelni. És rájöttem mi akarok. Kínozni téged mert ez nekem jó érzés lesz..- fröcsögte a képembe, majd megfordult és nekivágott a falnak. Pont Tom mellé estem és éreztem hogy egy-két bordám eltört. Nagy nehezen felültem. Tom odacsúszott mellém, és védelmezően átölelt.
-Nem gondolod hogy eleget szenvedett? Most tört el vagy két bordája. Ő csak egy félvér az istenért- szűrte ki a szavakat a fogai közt. Nagyon jól esett hogy próbál megvédeni de az apja elől úgysem fog tudni. És nem is várom el tőle.
-Ó…milyen romantikus. A nomád vámpír megmenti a kis félvér lányt. Mindjárt elcsöppenek.- intézte szavait gúnyosan Tom-hoz.
Felnéztem egyenesen Peter szemébe. Majd megszólaltam:
-Inkább éljek át halálos kínokat minthogy megcsókoljalak, vagy mást tegyek. Inkább égjek el elevenen de sosem fogod megkapni amit akarsz- suttogtam.
-Ezt még nagyon megbánod. Soha nem lesznek nagyobb fájdalmaid mint most. Már ha túléled.
-De szadista, szemét, elfuserált szörnyeteg- mondtam majd Tom vállára hajtottam a fejem. Peter kiment, de Tom még mindig ölelt. Nagyon jól esett hogy van valaki mellettem.
-Jól vagy?- kérdezte és a szemembe nézett. Felemeltem a fejem majd bólintottam.
-Pedig nem úgy látszik- mondta komolyan.
-Hidd el jól vagyok. Pár nap és meggyógyulok.- mondtam majd lehajtottam a fejem. Aztán átléptem abba a világba ahol mind szép és jó!